|
A Kerekes Néptáncegyüttes
A "kerekes" gyimesi csángó tánc. A táncosok egymást ölelő körökben, együtt mozogva, ugyanazt a lépést ismételve, de mégsem egyformán, egymással teljes összhangban táncolnak. Az együttes születése:
A táncegyüttes 2000 szeptemberében alakult. A helyi általános iskolában 1996 óta órarendi keretek között tanulnak a gyerekek magyar és német nemzetiségi táncot. A leglelkesebb diákokból került ki a 24 alapító tag. Tevékenységünkről: Az együttes célja a Kárpát-medence néphagyományainak, elsősorban a magyar táncoknak minél magasabb szintű elsajátítása. Koreográfiáink készítése során arra törekszünk, hogy a látvány és a hitelesség egyensúlyban maradjon és a korosztálynak megfelelő legyen. Igyekszünk a táncokat az adott vidéknek megfelelő vagy ahhoz hasonló viseletben táncolni. Fellépéseinken általában élő zenére táncolunk; a táncegyüttes állandó zenekara a Dunazug Együttes. A magyar néptánc minden szépsége mellett kiváló szórakozási lehetőség is. Havonta - minden hónap második péntekjén - nmegrendezett táncházaink kulturált kikapcsolódást biztosítanak számos környékbeli fiatalnak és az idősebbeknek is. Nyaranta népművészeti tábort rendezünk, ahol nem csak táncokkal, de népi játékokkal, kézműves technikákkal, népszokásokkal is megismerkedhetnek a táborozók. A helyi rendezvények mellett rendszeresen részt veszünk a környező települések kulturális programjain és fesztiváljain. A táncegyüttes a Közép-Magyarországi Folklórszövetség tagja. Az együttes fenntartója a pilisborosjenői Reichel József Művelődési Ház.
Együttesvezetők: Jávorné Ilyés Boglárka és Jávor Csaba |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!